Gyűjtő lettem

Leletek, zárójelentések, beutalók, kérőlapok, kezelőlapok, laboreredmények.

Gyűjtő lettem akaratomon kívül. A/4-es fehér papírlapokat gyűjtök, fekete betűkkel, kórházi fejlécekkel, orvosi pecsétekkel.

S mint egy igazi szenvedélyes gyűjtő, különböző szempontok szerint rendezhetem is az egyre szaporodó értékes darabjaimat: rakosgathatom intézmények, orvosok szerint, rendszerezhetem időrendbe, sőt aszerint is, melyikből értek a legkevesebbet.

A gyűjtőszenvedélyem akkor kezdődött, amikor tüneteim oka után kutakodtam az interneten.

– Te, lehet ez még szklerózis multiplex is! – mondtam a páromnak félig sem komolyan.

– Na, az még szép lenne! – mondta ő és nevettünk, mert alig túl egy másik súlyos  betegségen olyan képtelenségnek tűnt. Kezünkben a diagnózissal már nem volt kedvünk nevetni... De szerencsére „Ő” azaz az SM, volt olyan kegyes, hogy hagyott időt a feldolgozásra. Nem sokkal az első roham után újra a régi tempóban szaladgáltam és pörögtem, és még később sem evett meg, csak kóstolgatott. Teltek a hónapok, kezdett vadulni. Tünetek jöttek, mentek, maradtak. Csípett, rúgott, és egyre nagyobb darabokat harapott ki belőlem. Az idő, a tér, az értelem kettéosztódott: volt az „előtte” és az „utána”. A „tavaly még” és a „most már”. Hát jó, mondtam, ha így akarod: kard ki kard!

Lássuk, mire megyünk egymással! Megmondta már a híres földim is, úgy 150 évvel ezelőtt: „...az élet küzdelem, és az ember célja e küzdés maga”. Hát én küzdök. A sok küzdelemben már olyan erős lettem, hogy mindennap száz kilós béklyókkal a lábaimon hegymenetben is tudok haladni. Földim kortársa Kossuth Lajos mondta: „Ha nem megy úgy ahogy akarom, akkor úgy akarom, ahogy lehet”. Ezt bizony tudomásul kellett vennem. “Ő” meg csak jön mellettem lazán, olykor lealáz, és megmondja a tutit. Ilyenkor megszaporodnak a gyűjteményem darabjai. Végtére is, küzd itt minden ember, csak mindenki mással, más miatt és más célokért. A földi hívságok, anyagi javak a testem-lelkem hogyléte mellett már elvesztették a fontosságukat, és sok minden más értelmet nyert: lépések, apró mozdulatok, utazások, kapcsolatok értékelődtek fel vagy le, és nyertek új értelmet. De a gyűjteményem darabjai nem ezekről a dolgokról szólnak, nem lelkiznek, azok csak száraz, olykor kíméletlen tényeket közölnek. Említett nagy drámaírónk is azt mondta: „Ember küzdj, és bízva bízzál!”. Bölcs ember volt, hallgatok rá. Küzdök a mindennapokkal, a béklyóimmal, és bízok.

Bízom benne, hogy egyszer felhagy bennem ez az átkozott gyűjtőszenvedély.