Vegamorfózis

Azt olvastam egyszer, hogy az emberrel megtörténhetik, hogy egy nagyobb hasmenés vagy étrendváltoztatás után jobban kezdi érezni magát. 

Ó, igen! Velem történt már ilyen, szerencsére nem egy váratlan és kapitális hasmenést követően, hanem jól megfontolt, tudatos döntés eredményeként következett be. Ott kezdem, hogy valamilyen rejtélyes okból – sosem tudom már meg, miért – de mióta az eszemet tudom, nem eszem szárnyashúst. Mindig is és kizárólag az ennél egészségtelenebb húsféleségeket voltam hajlandó megenni, de azok sem bírtak nálam nagy élvezeti értékkel. Ímmel-ámmal, minden milliméternyi zsírosabb részt sebészi precizitással leoperálva, a szeleteket átlátszóvá klopfolva nyammogtam el a hús-ízétől megfosztott húsokat. Persze egy vasárnapi ebéd nem ebéd hús nélkül, egy ünnep sem az, ami, egy vendégség sem. Én is mindig ettem a köret mellé egy kis húst is.

(Ha most valaki arra tippelne, hogy a pozitív változás attól állt be, hogy ezentúl a húst is hússal ettem, az téved.)

A változást pár évvel megelőzte, hogy a Teremtő (vagy valami átkozódó haragosom) rátett a vállamra egy jó kis terhet, hogy viseljem, és ezentúl soha, egyetlen napra se feledkezzem el róla, hogy nem vagyok egészséges.

Innentől az ember már nem ugorja át hanyagul az egészség-betegség témakört a magazinokban és más médiumokban. Mindegyikben sokat foglalkoznak a táplálkozással, de persze a fogyókúra viszi a pálmát: csak a magyar sajtó éves fogyókúrás cikkeivel ki lehetne tapétázni a Kínai Nagy Falat oda-vissza. Ezeket nem olvastam el, mert – remélve, hogy nincs testképzavarom – nem ítéltem magam túlsúlyosnak. Elolvastam viszont minden „azvagyamitmegeszel” témájú írást, s miután  megrészegültem a sok információtól, egyszerre csak megvilágosodásom támadt: mibe kerülne nekem, ha innentől teljesen elhagynám a húst, ha már úgyis mindig csak piszkálgatom a tányéron? A legtöbb elhatározásomhoz –bevallom- nincs elég akaraterőm, de ehhez az a kevés is elég volt, ami van.

Az immár mindenféle húsoktól való könnytelen búcsúm mellé azért még bevezettem néhány egyéb változást is: kiiktattam a fehér kenyeret, a felvágottakat, a konzerveket, a cukrot, a csokoládékat, és megnöveltem a zöldségek, gyümölcsök, főzelékek mennyiségét az étrendemben. Egészségesebben akartam táplálkozni, de nem kerestem összefüggést a betegségem és a vegetarianizmus között, vagyis ezen a téren nem vártam tőle semmit. Egy idő után mégis azt vettem észre, hogy a betegség megjelenése óta kísérő, és minden napomat átszövő ólmos, krónikus fáradtság kimúlt belőlem. Fogalmam sem volt róla, hogy esetleg a megváltozott étrend okozhatta-e, de ha tudtam volna sem bántam volna különösebben, úgy torkig voltam már vele, hogy elfáradok abban is, ha csak felemelem a telefont.

Az új étkezési szokásokat nem volt nehéz betartanom, az volt nehéz, hogy hogyan is fogadtassam el a környezetemmel.. Meg kellett küzdenem a tágabb családdal („mindent kell enni, nem vagy te nyúl!”), a barátokkal („ezért küzdötted fel magad a tápláléklánc csúcsára?”), az ismerősökkel („bezzeg ha örökölnél egy kolbászgyárat!”).

Előbb-utóbb aztán mindenki túltette magát a megrázkódtatáson és szépen napirendre tért felette. De néha arra gondolok, kár volt bevallani nekik. Jobb lett volna a nagy közös étkezéseken a táskámba rejteni a hússzeleteket, és otthon megetetni a macskával.

Ő is jól járt volna, és én sem okoztam volna fejtörést a vendéglátóknak, mert máig is hiába mondom el újra és újra, hogy „ugyan ne csinálj már ebből gondot!”, tudom, hogy fél éjszakán át azon gondolkodott, mivel etessen meg.

A másik hátulütője a dolognak éppen a fene nagy jól-létből fakad. (Ezt csak viccből írtam, hiszen marad még épp elég leküzdeni való tünet a fáradékonyságon kívül is.) Elmúlt  a fáradtságérzetem, de a betegség azért megmaradt,és így könnyű túllőni a célon bármilyen tevékenység közben. A párom sosem fogja megtudni, mitől voltam olyan rosszul júniusban, amikor egy kissámliról végiggyomláltam a kertet, aztán ráfogtam a gyerekekre, pedig szegények a répát sem különböztetik meg a céklától.

Hát így. Igazából máig sem vagyok benne biztos, hogy a két dolog  összefügg-e, vagy csak én gondolom, és az a nehéz, krónikus fáradtság enélkül is kimúlt volna, mert itt volt az ideje. Akárhogy is van, a vegaságot már nem adom fel, hiszen ezen kívül is van sok jó hozadéka. Például sokkal könnyebbnek érzem magam általa, könnyebb a testsúly megtartása, gyomor- és pénztárcakímélő. Ugyanakkor nem beszélnék rá senkit. Az egészséges arányok fenntartásához kellenek a ragadozók.